„Olyan világban élünk, amelyben a limonádé mesterséges aromákat tartalmaz, ellenben a bútorápoló szerek valódi citromot.”De ez még hagyján. Olyan világban élünk, amelyben a Guns N’ Roses a gitáros Slash nélkül koncertezik és ad ki nagylemezt, az Alice In Chains Layne Staley énekes nélkül csinálja ugyanezt (igaz, egész más okból és sokkal vállalhatóbban). Az elmúlt években a legéletképesebb próbálkozás az új énekessel felálló zenekarok közül mindenképpen az Audioslave-é volt szerintem, akik azonban nevet is változtattak egyúttal. Nem véletlenül, hiszen hülyén festett (rapelt) volna egy rapelő Chris Cornell a Rage Against The Machine élén. Ezért a zenekar (ti. RATM) zenészei az új énekes mellé új nevet is választották maguknak (és nem mellesleg megcsináltak 3 igen ütős albumot) ahelyett, hogy a régit járatták volna le.Mi a helyzet hazánkban? Két kedvencemnél (Black-Out és Eleven Hold) is énekes váltás következett be (alig egy hónap eltéréssel, 2007 tavaszán), lemez is jelent meg az új felállással. Az elmúlt négy év igencsak eltérően alakult a két zenekar számára: a Black-Out 3 hónappal énekese kiválása után már új frontemberrel állt színpadra, majd 2008 novemberében új lemezzel is jelentkezett, azonban 2009 decemberében az új fiú kilépett és visszajött az eredeti énekes, Kowalsky, ezt koncertek és egy új dal is követte – itt tartanak most. A Kowalsky nélkül eltöltött 2,5 évre azért nem volt hiba megtartani az eredeti nevet, mert egyrészt egyéb személyi változás nem történt, másrészt pedig, mert bár teljesen más karakterrel bírt az új srác, a közösen készített lemez nem vallott szégyent a korábbiak mellett (és ez azért nagyon nagy szó egy olyan zenekar esetén, amelyik korábban az Esőnap ill. a Szabadlábon című zsenialitásokat is a világra szabadította). Nagy különbség a két zenekar között, hogy míg Kowalsky anno lelépett pénzt keresni a Vega lakodalmas popzenéjével, addig Nap pont azért lépett ki a Holdból, mert nem akart ilyen irányba menni. Ez utóbbit támasztja alá, ha meghallgatjuk azóta kiadott szólólemezét (Melanchometer, 2007), megnézzük koncertjeit vagy letöltjük a monstre demo-pakkot a honlapjáról: mind-mind mélységével és nem elsősorban eladhatóságával ejti rabul az embert. (Más kérdés, hogy továbbra is az EH első lemezét hallgatom tőle a legtöbbet.) Az Eleven Hold elmúlt négy éve egészen tavaly szeptemberig halotti csönd volt, akkor volt a visszatérő koncertjük Moller Zsolt énekessel (Csillag születik-felfedezett) és azóta még néhány. Egy dalt elérhetővé (hallgathatóvá) tettek a honlapjukon, ami egész ígéretes volt. Az igazi visszatérésre 2011 augusztusáig kellett várni, amikor 6 évvel a Cserélnénk magunkkal című legutóbbi album után megjelent a Négy című –ki hinné- negyedik nagylemezük. Ami elég dicstelen új kezdet, mert Nap és Zsófi távozásával pont a lelke hagyta el a zenekart. Míg korábban minden lemezük Nap karizmája és szövegei valamint Zsófi hegedűje által meghatározott, önálló karakterrel bírt, addig ez az album igazi se íze-se bűze zenét tartalmaz. A szövegek semmitmondóak, az énekes hangja Napéhoz képest színtelen, maga a zene (vagyis ami megmaradt belőle, hiszen a hegedű mellett Nap gitározása is hiányzik a hangzásból) hiába elevenholdas, kevés az üdvösséghez.Hiába jó gitáros Gyuszi és hiába van jó hangja az új énekesnek, egész egyszerűen nem tudják betölteni a korábbi tagok által hagyott űrt. Egész más lenne a helyzet egy másik névvel: akkor lelkesen hallgatnám és nem mérném ilyen szinten az Eleven Holdhoz – újkori önmagát. Akkor talán nem tűnne egynek a száz másik magyar alternatív zenekarból – a korábbi név használatával viszont egyszerűen ordít az a jellegtelenség, amit amúgy elfogultságból biztos nem vennék észre, ha mégis, nem zavarna ennyire: egyszerűen örülnék, hogy a kettészakadt zenekar másik fele is kezd végre magára találni. A fő baj a Néggyel, hogy az Eleven Holdat jellegzetessé tevő összetevők hiányoznak belőle. Ez lehet az oka annak is, hogy az az érzésem, mintha végig ugyanaz a dal szólna, teljesen összefolyik az egész. Miközben ezt írom, az új lemezt hallgatom és azt hittem, úgy a negyedik dalnál járhatunk, erre mindjárt véget ér az album – az utolsó dal szól éppen. Persze jót is jelenthetne egy ilyen mondat: akár azt, hogy olyan gyorsan lement az album, hogy észre se vettem. De sajnos nem: egyszerűen arról van szó, hogy minden dal ugyanolyan. A karaktert Nap (illetve azóta Zselenszky) vitte magával: a Melanchometernél már első hallásra sem voltak egyformák a dalok, igaz, ott jócskán megnehezíti a befogadást az anyag mélysége és a Holdhoz képest való dísztelensége. A Melanchometernek nemcsak a borítóján van tűz az égő gyufa képében, hanem a dalaiban is, míg a Négy zenéje pont olyan életlen, elmosódott és tompa, mint a lemez borítóképe. Kár értük és azért, hogy ezzel a lépéssel (a lemez EH néven való kiadásával) talán örökre elvágták annak lehetőségét, hogy újra az eredeti tagsággal láthassuk a zenekart. Arra gondoltam, becsületből azért megveszem ezt a lemezt.Aztán rájöttem: becsületből akár más néven is megjelenhetett volna…Még a lemezcím is el van rontva: ha az első album volt 5, a másik kettő 4,5 – akkor ez semmiképpen sem lehet Négy.Esetleg Három.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://virettapark.blog.hu/api/trackback/id/tr293133945
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.